Kreatin – A kreatinkináz rendszer tudományos alapjai

A kreatin (angolul: creatine) egy már több mint 150 éve ismert anyag.  1834-ben fedezte fel a francia Chevreul, mint a húsleves egyik összetevőjét. Justus von Liebig tudta néhány évvel később (1847) elsőként módszertanilag megbízhatóan igazolni, hogy a kreatin különböző emlősállatok húsának egyik alkotóeleme. A róla elnevezett húskivonat egy fontos összetevőt jelent.

A keatin a szervezetben keletkező anyag, amelyet részben maga a szervezet állít elő, vagy a táplálékkal – mindenek előtt hússal és hallal – vesz fel. Egy 70 kg súlyú testtel rendelkező személy körülbelül 100 – 120 grammnyi mennyiséggel rendelkezik ebből az anyagból, túlnyomó részben a vázizmokban, a szívizomban és az agyban. A napi  szükséglet  kb.  2  –  4 g-ot tesz ki.  A kreatin – mint  természetes biológiai anyag –   egyébként  megtalálható az emberi  (Hülsemann és munkatársai, 1987) és az  állati anyatejben is (Kennaugh és munkatársai, 1997).

A kreatin a kreatinkináz (CK) enzim segítségével egy energiában gazdag foszfokreatin vegyületté “töltődik fel”. Ez a kémiai energia azután a szervezetben, illetve a sejtekben áll rendelkezésre sokféle feladat ellátására, pld. a váz – és   szívizmok összehúzására, valamint  a sejtek megfelelő belső  környezetének fenntartására, mégpedig az úgy nevezett ionszivattyúk (kalcium- és nátrium / kálium  szivattyúk) által végzett energetikai ellátás révén. A sejtekben ugyanis az energiafelhasználás helyszínén történik az energia előállítása a kreatinkináz (CK) és  az energiában gazdag  foszfokreatin  ATP (adenozin-tri-foszfát) enzim segítségével, amit minden élőlény univerzális energiavalutaként használ fel minden olyan biológiai  folyamathoz, amely energiát használhat.

A különböző szövetek és sejtek elhelyezkedésének és szerkezetének, valamint a kreatinkináz funkciójának áttekintése az itt felsorolt referenciacikkekben található meg: (Bessman és Geiger, 1981; Wallimann és munkatársai, 1992; Saks és Ventura-Clapier, 1994; Wallimann és Hemmer, 1994; Wyss és Wallimann, 1994; Wallimann és munkatársai, 1998); Brdiczka és munkatársai 1998), valamint a Molecular és Cellular Biology folyóiratban közölt mindkét dolgozatban (133/134. sz. (1994) és ugyanott a 184. sz., teljesen átdolgozott kiadás (1998), (V.A. Saks és R. Ventura-Clapier szerzők tollából).

Az alapkutatásoknak köszönhetően lehetett bemutatni a CK-rendszer kiemelkedő fiziológiai jelentőségét, és a foszfokreatin energiatárolóként betöltött, valamint az energia sejtekben kifejtett szállító szerepét is sikerült dokumentálni (Wallimann és munkatársai, 1992). Ennek ellenére a kreatinkináz rendszerre vonatkozóan a celluláris bioenergetikával összefüggésben sok fontos kérdés még nyitott, és további kutatásokat tesz szükségessé (lásd: Wallimann és munkatársai, 1998; Schlattner és munkatársai, 1998).

Az alfa-liponsav “inzulinnyomó” tulajdonságának köszönhetően fokozza a kreatin felvételét és hatását

Mivel a kreatinkináz / foszfokreatin rendszer a szövetekben és sejtekben – mint pld. a váz- és szívizomzatban, valamint az agyban, a szem retinájában és a spermiumban –  túlnyomóan magas és részben erősen fluktuáló energiaforgalommal fordul elő, de a sima  izomzatban és a növekedés alatt álló csontokban és porcokban, valamint az immunsejtekben is megtalálható (lásd: Wallimann és munkatársai, 1992; Wallimann és Hemmer, 1994), várható, hogy a kreatinnak – ha egyáltalán – mindenek előtt ezekben a szövetekben  és  sejtekben kell pozitív  hatást mutatnia, és úgy tűnik, hogy az újabb felismerések  után valóban ez a tényleges helyzet.

Az a tény, hogy a kreatinkináz  izoenzím család a tengeri süntől az emberig strukturálisan és funkcionálisan nagyon nagymértékben konzerválva maradt az evolúció folyamán (Mühlebach és munkatársai, 1994; Eder és munkatársai, 1999), rámutat a különböző szervezetek, szervek  és   sejtek  metabolizmusában betöltött feladatának alapvető fontosságára. Ezért mindenképpen érthetővé válna, ha a kreatin sokrétű alkalmazhatóságának következtében  mint általános “energaerősítő” lepleződne le.